Kik vagyunk Mi?

A Természettudományi Kar hallgatói Önkormányzata egy alulról szerveződő, elsősorban a hallgatói érdekképviselet ellátásával foglalkozó testület. Önkormányzatunk tagjait karunk hallgatói választják, a választásokat illetően valamennyi diákunk választó és egyben választható. Megválasztott tagjaink a Kar és az Egyetem minden olyan döntéshozatali fórumán képviseltetik magukat, melyeken hallgatói érdekek kerülnek terítékre, legyen szó akár vizsgáztatásról, ösztöndíjakról vagy éppen kollégiumi elhelyezésről.

Forduljatok hozzánk bizalommal, észrevételeitekhez, problémáitokhoz mindig nyitottan és megoldásorientáltan állunk. Hallgatóink mindenkori jól informáltságát, fórumok és podcastek rendszeres szervezésével, valamint minden munkanapra kiterjedő személyes elérhetőséggel kívánjuk elősegíteni.

Küldetésünk mindezen túl a hallgatói élet és az egyetemi évek felejthetetlenné tétele. Ennek érdekében a szorgalmi időszak minden hetében színes kulturális programokkal készülünk számotokra, legyen szó az elsőéveseknek szervezett gólyatáborról és gólyabálról, vagy éppen a felejthetetlen TTKeddekről, külföldi kirándulásokról, szakhetekről és a sor még hosszan folytatható lenne.

A vezetőség tagjai

A HÖK elnöksége látja el a Hallgatói Önkormányzat működési és vezetési feladatait. Állandó tagjai vagyunk az egyetem különböző fórumainak, ahol aktívan képviseljük hallgatói érdekeiteket.

Elnök

Horváth Márk

Horváth Márk vagyok, osztatlan testnevelés-földrajz tanár szakos hallgató. Ötödik évemet töltöm a TTK falai között, melyből az első három évet, mint geográfus szakos hallgatóként tölthettem, melyből 2019-ben szereztem diplomát. 2018-ban kerültem be a TTK HÖK-be, mint az osztatlan tanárképzés hallgatói képviselője, majd 2019 nyarától nagy megtiszteltetésre a TTK HÖK elnöke lettem. Fontos feladatomnak tartom a hallgatók érdekeinek képviseletét, melyet a különböző testületekben való aktív szerepvállalásban és a hallgatói rendezvények szervezésében valósítunk meg. Számomra nagyon fontos, hogy a hallgatók megkapják a kellő támogatást tanulmányi ügyekben és hogy rendezvényeinkkel színesebbé tegyük mindennapjaikat a karon. Bármilyen kérdésetek, kérésetek van, bátran forduljatok a TTK HÖK tisztségviselőihez és hozzám is bizalommal!

Elnökhelyettes

Konecsny Bence

"A jövőt azok határozzák meg, akik hajlandók azt formázni." A legtöbb dologhoz így állok hozzá. Célom az, hogy tapasztalataim és kreativitásom révén hozzájáruljak az előrehaladáshoz. Jelenthet ez egy eseményszervezést, korrepetálást vagy akár apróbb üzenetváltásokat is. Ha egy apró tettel is, de elősegítettem egy probléma megoldását vagy hozzájárultam a sikerhez, már megérte ráfordítani az időt. Veterán proginfós hallgatóként 2017 óta erősítem a Hallgatói Önkormányzat csapatát. Eleinte matek-infós hallgatói képviselőként, majd informatikus megbízottként tevékenykedtem. Jelenleg elnökhelyettesként dolgozom azon, hogy a hallgatókat összekössem egymással, a karral és a tanáraikkal. Ha vannak ötleteitek, amikről beszélnétek, keressetek! Ha tanulmányi gondotok adódott, írjatok! Ha visszajelzést adnátok munkásságunkról, csupa fül vagyok! Ha Kiskorsóban találkoznánk, koccintunk! 48-61-20-65-7A-74-20-6F-6C-76-61-73-6F-64-2C-20-6B-6F-6E-67-72-61-75-6C-E1-6C-6F-6B-21-20-49-74-74-20-61-20-6A-75-74-61-6C-6D-61-64-3A-20-68-74-74-70-73-3A-2F-2F-77-77-77-2E-79-6F-75-74-75-62-65-2E-63-6F-6D-2F-77-61-74-63-68-3F-76-3D-41-79-4F-71-47-52-6A-56-74-6C-73

Tanulmányi referens

Nyitrai Boglárka

Nyitrai Bogi vagyok, Kémia BSc szakos hallgató. Először 2019-ben mint a Kémiai Intézet Megbízott Hallgatói Képviselője kerültem be a Hallgatói Önkormányzat berkeibe, majd 2020 szeptemberétől Tanulmányi Referensként képvisellek titeket különböző bizottságokban és tanácsokban. Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy megkönnyítsem számotokra az egyetemi élettel járó ügyintézést, segítsek nektek a problémás hallgatói ügyek gördülékeny megoldásában és szükség esetén végig vezesselek benneteket az egyetemi szabályzatok útvesztőjében. Bátran keressetek ügyelési időben, vagy a megadott elérhetőségeken!

Kommunikációs referens

Pongrácz Ádám

Pongrácz Ádám vagyok, másodéves programtervező informatikus BSc hallgató. A PTE TTK HÖK tagjaként én látom el a kommunikációs feladatokat, mely többek között lefedi a rendszergazdai teendőket, események grafikai identitásának megtervezését, illetve ezen események marketingjét. Hogyha egyetemi eseményt szeretnél szervezni, készségesen segítek, akár borítóképről, plakátról, videóról, vagy egyéb grafikai munkáról lenne szó. Keress bátran ügyelési időmben, vagy az alábbi elérhetőségeken!

Kulturális referens

Geresdi Bence

Geresdi Bence vagyok a PTE TTK HÖK csapatának kulturális referense. Hivatásom az egyetemi élet színessé és emlékezetessé tétele a hallgatóink számára. A HÖK-nek óriási szerepe van abban, hogy egy mindenki számára élvezhető hallgatói közösséget alakítson ki itt a Természettudományi Karon. A feladataim közé tartozik az online és személyes rendezvényeink szervezése, a közösségi média felületeink kezelése, valamint hatékony marketing lehetőségek feltárása és koordinálása. Aktívan együttműködök a partnereinkkel, külső szolgáltatóinkkal. Nap mint nap részt veszek a HÖK iroda munkájában, ahol a hallgatói kérdésekkel, ötletekkel kapcsolatban szívesen állok rendelkezésre.

Külügyi Referens

Kelemen Rajmund

Kelemen Rajmund vagyok, végzős biológia-földrajz tanár szakos hallgató. A PTE TTK HÖK külügyi referensi pozícióját töltöm be, így feladataim közé tartozik a karunkra érkező külföldi hallgatók orientálása valamint a velük való kapcsolattartás. Első kézből tudom, hogy milyen nehéz egy új országban idegen nyelvű környezetbe kerülni, így legjobb képességeim szerint igyekszem az ide érkező hallgatókat segíteni, hogy el tudjanak igazodni az egyetem rendszerében valamint a városban. Ha kérdésed van, keress nyugodtan, ügyelési időben, fant a fent említett elérhetőségek egyikén.

A Hallgatói képviselők

Fő feladatunk, a hallgatók képviselete a különböző fórumokon, kari bizottsági üléseken, mint például az Intézeti Tanácsokon, a Kari Tanácsban, valamint a HÖK küldöttgyűlésein. Mi vagyunk azok, akikhez bátran fordulhattok, ha bármilyen problémátok van. A Mi feladatukhoz tartozik, hogy a szakokhoz eljussanak a HÖK által elindított kezdeményezések, programok, rendezvények.

Biológiai Intézet

Kalocsai Nóri

Kalocsai Nóra vagyok, másodéves biológus BSc hallgató és a Biológiai Intézet hallgatói képviselője. Az egyetemi évek sok mindenről szólnak, tanulásról, szórakozásról és új barátokról, így hát hallgatói képviselőként azon fogok tevékenykedni, hogy az esetleges problémáitokra gyors megoldást, kérdéseitekre pedig választ találjunk. Továbbá, hogy közösségépítő és minél színesebb programkínálattal szolgálhassunk nektek. Ha bármilyen kérdésetek van, bátran forduljatok hozzám!

Osztatlan Tanárszak

Barabás Bence

A HÖK és az osztatlanos hallgatók csapatát erősítem ebben az évben. Mivel már „veteránnak” számítok az egyetemi életben, ezért úgy gondoltam, hogy van elég tapasztalatom ahhoz, hogy másoknak is tudjak segíteni a tanulmányaik haladásában. Célom a pozíció betöltése alatt, hogy megkönnyítsem az egyetemi éveiteket bizonyos problémák megoldásával, tanár-diák kommunikációs elakadás megkönnyítése, minden aktuális és fontos információ megosztása veletek. Illetve rendezvények szervezése és azoknak lebonyolítása.

Földrajzi és Földtudományi Intézet

Magyar Balázs

Sziasztok! Magyar Balázs vagyok, harmad éves földrajz bsc szakos hallgató, valamint 2. éve tölthetem be az intézet hallgatói képviselői pozíciót. Kérdéseitekkel keressetek bizalommal e-mailen vagy Facebookon.

Kémiai Intézet

Bede Fanni

Végzős kémia szakos hallgatóként az egyetemi éveim alatt sok tapasztalatot szereztem a képzésünkről és a tanárokkal való kommunikáció sem újdonság számomra. Megbízható vagyok, szeretek csapatban dolgozni, de önállóan is megállom a helyemet, nyitott és barátságos embernek tartom magamat.

Külföldi Hallgatók

Nasi Luis

Nasi Luis vagyok, az intézetünk külföldi hallgatói a képviselője. Erre a pozícióra 2018-ban lettem megválasztva, ugyanis karunkon majdnem kettőszáz külföldi hallgató folytatja tanulmányait. Az egyik célom, hogy rendezvényeket szervezzek nekik, angol nyelven. Úgy gondolom, ez nem csak a külföldieknek lehet érdekes és hasznos, hanem a magyaroknak is. Bármilyen kérdés vagy ötlet esetén keressetek bizalommal!

Matematikai és Informatikai Intézet

Majoros Enikő

Sziasztok! Majoros Enikő vagyok, másodéves Gazdaságinformatikai Bsc hallgató. Képviselőségem során szeretnék minél többet segíteni Nektek, hallgatóknak, legyen szó akár a tárgyfelvételről, vizsgázásról vagy a mostanában nem kevés nehézséget okozó csoportbontásról. Továbbá fontosnak tartom még a pezsgő egyetemi életet, így igyekszem majd különböző programokkal színesíteni a féléveiteket. Ha bármi kérdés felmerült bennetek, akkor keressetek bátran facebookon.

Sporttudományi és Testnevelési Intézet

Deák Bálint

Sziasztok! Deák Bálint vagyok, a Sporttudományi és Testnevelési Intézet Hallgatói képviselője, másodéves sportszervező szakos hallgató. Célom az idei évben a tudományos diák – és sportkörök kialakítása, a hallgatói közélet fellendítése. Bárminemű problémáddal fordulj hozzám bizalommal!

Segítségre van szükséged?

Fordulj hozzánk bátran, amennyiben kérdésed akadt valamivel kapcsolatban.